Lássuk a medvét – azaz az első két lakást

Ott volt ugye az első ingatlaniroda embere, akivel sikerült megállapodnom két lakás egymás utáni megtekintésében.

Mielőtt kiválasztok egy lakást a Google térkép alapján próbálok tájékozódni, de azonkívül, hogy messze van-e a belvárostól, vagy nagyon messze, nem sok mindent tudok leolvasni. Még a műholdas nézet is legfeljebb akkor segít, ha valami igen jellegzetes van a közelben – például egy autóbusz remiz, telistele parkoló buszokkal, vagy egy gyártelep.

Az ennél finomabb részletek általában már csak a helyszínen derülnek ki.

Az első lakásom Kőbánya szívében volt. Mi busszal érkeztünk a helyszínre a sógornőmmel, így már utazás közben képet kaptunk a környékről, és az ott élőkről. Amit itt megtanultam, az az, hogy nem elég a lakást nézni, a ház többi lakóját is fel kell mérni – és nem árt, ha a környék is szimpatikus.

Első lakás megnézve, kipipálva. Forgalmas utcára néz, lerobban udvar tartozik hozzá, átellenben valami ipartelep.

Az ingatlanos autójával mentünk a következő helyszínre, Kőbánya kínai negyedén keresztül. Eddig erről is csak hallomásból tudtam valami egész keveset. Érdekes volt a szinte teljesen csak kínai feliratokkal ellátott üzletek, irodák között gurulni. Kínai transzparensek, kínai piac, kínai raktárak… Amíg nem láttam, nem is gondoltam volna, hogy Budapesten is van Chinatown.

Az ipartelepi környezetből egyszer csak egy kellemes lakótelep jellegű részre értünk. De hiába örvendeztünk, nem ez volt az úti célunk. A rendezett emeletes házakon (valamint az Óperenciás tengeren is) túl egy derékszíj telken több lakás sorakozott egymás után. A kellemes előkert kockakővel lerakott placcnak bizonyult, a meghirdetett három szoba közül kettő a tetőtérben volt, ahol éppen csak hogy fel lehetett egyenesedni, mivel középen még egy félemeletet is lecsíptek, itt volt a WC és a fürdőszoba, de ezekben tényleg nem lehetett kiegyenesedni. A földszinti szoba ablakát redőny fedte, teljesen be volt sötétítve, bár ezt a következő ház tűzfala amúgy is megtette volna.

Innen is tanulsággal távoztam. Nem akarok olyan lakást, amelyik több szintes, főleg, ha egy (majdnem) csigalépcsőn vezet fel az út az emeletre.

Miután ismét az utcán voltunk, az ingatlanos villámgyorsan búcsút vett tőlünk, még csak meg sem kérdezte, hogy mégis, mit szeretnék. Sőt, mi sem tudtuk megkérdezni, hogy pontosan hol is vagyunk, és hogy jutunk innen haza. Még szerencse, hogy az okostelefonok világában erre már kéznél van a megoldás. Amíg a buszt vártuk, újabb pont került a listámra – legyen megfelelő a közlekedés.

Ingatlanosok – nem az a céljuk, hogy eladjanak?

Időközben megpróbáltam kapcsolatba lépni más ingatlanosokkal is.

Kaptam három e-mail címet ismerősöktől, de érdeklődő leveleimre semmi válasz nem jött.

Mivel közben már beláttam, hogy a keresést nem úszom meg, elkezdtem búvárkodni más ingatlanközvetítő oldalakon is, majd felhívtam a kapcsolattartó személyeket konkrét ajánlatokra hivatkozva.

Az első közölte, hogy most nem ér rá, 10 perc múlva visszahív. Valószínűleg megállt az idő, mert még nem hívott.

A második egész augusztusra szabadságot vett ki, de majd hív. Jelentem, augusztus sem múlt még el.

Ketten egyáltalán nem vették fel a telefont.

Az egyetlen ember, akivel saját hatáskörben sikerült kapcsolatba lépnem, rövid úton közölte, hogy mi szokott a probléma lenni a lakással, amire rákérdeztem (egy szemétégető van a közvetlen szomszédságban), majd anélkül, hogy rákérdezett volna az igényeimre, letette a telefont.

Végül csak sikerült megbeszélnem egy találkát egy Angol utcai lakáshoz, de miután 15 percet szobroztam, kiderült, hogy a hölgy és én két eltérő napra emlékeztünk. Viszont legalább megkérdezte, hogy mit is keresek pontosabban. Majd telefonban megnyugtatott, hogy a lakás, ami iránt érdeklődtem, egyáltalán nem nekem való, de majd ő keres nekem megfelelőt. Mondtam, hogy hamarosan elutazom három hétre, utána újra hívom. Lelkesen megígérte, hogy addigra összeszed néhány lakást.

Elutaztam, hazaértem, felhívtam, megörült nekem, ígérte, hogy keres, amint talál valamit – azóta sem hallottam felőle.

Kezdtem úgy érezni, hogy az ingatlanosok nem is akarnak lakást eladni! Lehet, hogy ez az egész csak álcázási célokat szolgál? Vagy mindenki egyszerre fertőzött meg a „Mit nekem a munka! Éljünk inkább a mának!” kór?

2015. nyár – Az első lépések

Alapvetően kényelmes természet vagyok, és abban is hiszek, hogy a profik általában hatékonyabban elvégeznek egy munkát, mint az amatőrök.

Ez a gondolatmenet vezérelt, amikor találomra betértem a lakásomhoz legközelebb eső ingatlan közvetítő irodába, hogy tájékozódjam, és segítséget kérjek a lakáskereséshez.

Az alábbiak derültek ki:

- Ez a cég területi felosztásban dolgozik, tehát egy-egy iroda csak meghatározott körzetben fellelhető ingatlanokkal foglalkozik.

- Mód van azonban arra, hogy kérésemet és keresési szempontjaimat továbbítsák a többi irodához, akik kiszűrik a megfelelő lakásokat, megküldik az én ingatlanosomnak, és így én nekem csak vele kell kapcsolatot tartani.

Príma, gondoltam én. Megadtam az igényeimet, elégedetten vállon veregettem magam, és hazatértem abban a boldog tudatban, hogy minden sínen van.

Egy hét múlva még egyetlen konkrét ajánlatot sem kaptam. Kaptam viszont rendszeresen egy automatikusan összeállított listát olyan lakásokról, melyek távolról sem feleltek meg az általam megadott szempontoknak, se ár, se négyzetméter tekintetében.

Újabb egy hét múlva véletlenül összeakadtam az emberemmel az iroda előtt. Megemlítettem neki, hogy hiába vártam az ajánlatait, erre azt javasolta, hogy a legjobb, ha én böngészem át a weben a kínálatot, és megmondom neki, hogy melyik érdekel. Kösz, ezt szerettem volna megspórolni!

Mindazonáltal, mivel az idő haladt, a hétvégén nekiálltam, és pár órás intenzív szűrés, keresés, átolvasás után kezemben volt 5 ajánlat.

Leballagtam vele az irodába, átadtam az ingatlanosnak, aki közölte, hogy kapcsolatba lép a kollégáival (elvégre arra törekszik, hogy nekem ne kelljen fáradoznom), és majd ők keresnek engem.

4 azóta is keres. Az ötödik valóban felhívott, kb. másfél hét múlva, és végre megbeszéltünk két időpontot.

"Álomlakás" - A lista

Nagy fába vágtam a fejszémet. Kis pénzzel és nagy igényekkel lakást keresek Budapesten.

Első körben összeírtam a főbb elképzeléseimet:

60 m2-nél nagyobb

Egész életemben nagy lakásban laktam, összesen eddig már négyben, nem szívesen mondanék le a (viszonylag) tágas terekről. Ráadásul, ahogy a nővérem frappánsan megfogalmazta, kellenek a köbméterek is az életem során összegyűlt fontos (és kevésbé fontos) holmiknak. Az elmúlt 4-5 év már a folyamatos selejtezés és ritkítás jegyében telt. (Beleértve azt az időszakot is, amikor nagyanyósom és erősen gyűjtögető férjem halála után két háztartásnyi holmiból kellett egyet csinálni, s közben helyet találni mindennek, amire már nincs szükségem, de még kár lenne kidobni.) Ennek ellenére még mindig bőven van, ami helyet kér magának egy lakásban – például a tetemes könyvgyűjteményem is.

24 M-nál nem drágább

Hát ezen nincs mit magyarázni. Ennyi pénz van rászánva, és kész. Hitelt nem veszek fel. Punktum.

Világos

Szabadúszó fordítóként egész nap otthon dolgozom. Olyan lakásom már volt, amelyik délután kettőtől szürkületi hangulatot sugárzott. Elveszítettem így a tavasz, nyár és ősz napsütéseinek egy jó részét.

Erkélyes

Valaha volt egy tanyánk. Annak volt egy remek terasza, amely egy szépen nyírt kertre, s azon túl a Zemplén hegyeire nézett. Tavasztól őszig számtalan órát töltöttem itt, ölemben a laptoppal, kezem ügyében egy távcsővel, madárhatározóval és fényképezőgéppel. Ennek a csodás időszaknak az emléket hivatott visszaadni egy erkély, amely a friss levegőn töltött órákat is biztosíthatja egy-egy nagy volumenű fordítás időszakában.

2-3 szoba

Barátok, átutazó vendégek és főleg kedvenc csemetém, családostól – térjetek be hozzám!

Téglaépítésű

1973 óta panelban (is) élek. Sokáig kellemes közömbösséggel voltunk egymás iránt. Megtanultam együtt élni az alulról, felülről, oldalról áthallatszó zajokkal, átszivárgó illatokkal, légnyomás kiegyenlítődés okozta ajtódöndülésekkel. Az utóbbi egy évben viszont kétszer is előfordult, hogy egy egyszerű lyukfúrás vége néhány öklömnyi kitört betondarab lett. Ez valahogy visszavett a kedvemből.

Liftes vagy max. 2. emelet

Talán csak többet kéne edzenem, de egy magas lakásokból álló, régi házban a harmadik emeletre már most is szuszogva érek fel. Mi lesz akkor 10-20 év múlva?

Parkolási lehetőség

A nagy kérdés Budapesten: Mit csinál az ember az autójával, amikor éppen nem használja?

Helyszín

Hát azt nehéz meghatározni. Körkérdést intéztem az ismerőseimhez, és a legkülönfélébb válaszokat kaptam. Így első körben ezen a téren hagytam a legnagyobb szabadságot. Konszolidált környék, nem a világ végén – kb. ennyi.

Mivel és hogyan?

Amikor az első "házi feladatot" készítettem, iskolai rajzlapot használtam. Akárhogy igyekeztem, foltos lett a megfestett terület. Azért beküldtem az online tanfolyamra, mert az árnyékolás azért látszott rajta, és kíváncsi voltam a többiek véleményére. Remek dolog egy ilyen online tanfolyam. Mindenki látja a többiek alkotását, olvassa a képekhez fűzött tanári észrevételt és a társak építő megjegyzéseit, és számos kérdést már azelőtt megválaszolunk egymásnak, hogy a tanárunk egyáltalán elolvasta volna.
Így az én foltos festésemre is egyből többen is azt tanácsolták, hogy próbáljak meg igazi akvarellpapírra dolgozni. És milyen igazuk volt! Ég és föld a különbség.
Jelenleg Canson és Fabriano, hidegen préselt, 300 g-os papírt használok. Nem tömbben vásárolom, hanem ívben, amit aztán itthon kényelmes méretre vágok. Sokkal olcsóbb és gazdaságosabb.

A festékkel is hasonló tapasztalataim vannak. Az iskolai vízfestékek sok esetben már eleve másodlagos, harmadlagos színek, bizony sokszor a sárga, piros, kék sem alapszín - nem csoda, hogy bizony nem mindig jön létre az a szín, aminek a hivatalos színkör szerint kellene.
Biztosabb, ha az ember maga válogatja össze a színeit, és ügyel rá, hogy az alapszínek tényleg alapszínek legyenek.
Csak szegény gyerekeket sajnálom. Csoda, hogy ilyen gyenge minőségű anyagokat használva még mindig akad, akinek a festés kedvence marad.

Nagyon jó ötletet kaptam a festékkeveréssel kapcsolatban is. A legjobb paletta egy tiszta fehér porcelántányér. Jól látszanak rajta a színek, és könnyen tisztítható.

Ha új színt akarunk kikeverni, egyszerűen egy papírtörlővel tisztára töröljük, és már vihetjük is a fehér felületre a következő színt. Vagy a tányér különböző részein keverjük ki a használt színeket, amiket aztán akár egymással is tovább keverhetünk.
Ahogy a videókon látom, a gyakorlott festők nem kevernek ki nagy adag színeket, legfeljebb az alapozáshoz. A képalkotáshoz már épp csak egy ecsetnyi vizet visznek fel a palettára, és ahhoz adják hozzá a megfelelő színeket. Nem is nagyon törekszenek rá, hogy egyenletes színt kapjanak, pont ettől lesz a kép életszerű.

Kezdődjék a színkeverés

A cím alapján valószínűleg legtöbben az általánosan ismert színkörre asszociálnak, de az majd csak egy következő lépés lesz. Egyenlőre csak két színnel kísérletezünk.

Keverj ki egy adag ultramarinkéket és egy adag égetett sziennát, kb. tejsűrűségben (közepesen sötét). A palettán a barnához folyamatosan egyre több kéket keverve próbálj meg a középszürkén keresztül, egyenletes lépésekben eljutni a majdnem tiszta kékig. Az ötödik színmintához érve fordulj vissza, és ismételd meg a műveletet, ezúttal a tiszta kékből kiindulva.
Ismételd meg a gyakorlatot legalább háromszor. Aztán döntsd el, nem érné-e meg még néhányszor végigmenni a folyamaton.

A feladat célja, hogy megtanítsa a „szemedet” a finom színváltozások észlelésére színkeverés közben.  A másik cél, hogy amikor a középső folthoz érsz, annak a színe se kékes, se barnás ne legyen, hanem semleges szürke

Elméletileg az egymás alatt lévő foltoknak nagyjából egyforma színűeknek kellene lenniük, ráadásul a középső oszlopnak szürkének. Az én gyakorlatom elsőre viszont így sikerült:

Az alsó két sor már nem is olyan rossz, igaz?

Ha már jól megy a színkeverés, próbáljuk ki egy képen. "A gyakorlat alapelve a következő:

A meleg színek előbbre ugranak egy festményen, a hideg színek visszahúzódnak.

Ha a barna meleg (égetett szienna) és a kék hideg (ultramarin kék), a két szín a művész keze nyomán (ez te vagy!) közösen létre tudja hozni a mélység illúzióját.

Íme, a mintául szolgáló kép:

És ahogy az én ecsetem megalkotta:

Egy segítő kéz Alaszkából

Tehát ismét rákaptam a rajzolásra, festésre. A célom, hogy naponta kezembe vegyem a papírt, ceruzát, ecsetet - vagy bármilyen rajzeszközt - és alkossak valamit. Bármit. Lehet egy jól kidolgozott akvarell, de ha csak arra futja az időmből vagy lelkesedésemből, hogy egy 5 perces vázlatot készítsek a teásbögrémről, már azért is megveregetem a vállamat. Végtére is két célom van, jól érezni magam, és fejlődni. Ebben pedig a rendszeresség, ami a legnagyobb segítséget nyújtja.
A szerencsecsillagom által vezérelve csatlakoztam egy FB-csoporthoz, ahol egy 72 éves, lelkes és nagyon empatikus festőtanár, Tom Nixon, alapfokú tanfolyamot indított számunkra, és bevezetett bennünket az akvarellezés alapjaiba. Az ő engedélyével, rövidítve itt is bemutatom a gyakorlatokat.

Kezdjük az alapoknál - monokróm ujjgyakorlatok

"Végy egy bármilyen festéket - sokak szerint a tubusos jobb, mint a gombfesték - és keverj ki belőle egyre világosodó árnyalatokat: sötét - közép - világos - fehér.
Ismételd meg legalább háromszor (ez minden további gyakorlatra is érvényes).

Ha már benne van a kezedben a kikeverés, jöhet az alkotás. A sötétebb szín közelebb hozza a tárgyat, a világosabb távolítja. Próbáld meg lefesteni a távolodó hegyeket.
Ha már jól megy (tudod, legalább háromszor!), nézz körül, és válassz ki valamit a környezetedben, majd fesd meg egy színnel - a mélységet az árnyalattal kihangsúlyozva."

Hogy én mennyit tanultam már ebből az egyszerű gyakorlatból is! Ne feledjük, hogy minden technikai ismeret nélkül, csak úgy érzésből festegettem, ami eddig kikerült a kezem alól.

Az első képeim:

Hamar kiderült, hogy egyáltalán nem mindegy az sem, hogy milyen papírra dolgozik az ember. Ezek az első képek sima fehérlapos jegyzettömbre készültek. 

Az alábbi négy kép már akvarellpapírra:

Micsoda különbség a festék viselkedésében!