2012. november 9., péntek

Színes karácsonyfák


Kora gyerekkorom óta abban nőttem fel, hogy járjak nyitott szemmel, és lássam meg, mit hogyan lehet újrahasznosítani. Vagy másik oldalról megközelítve, mi az, amit nem szükséges drága pénzen megvenni a szakboltban, mert hétköznapi tárgyakkal, alapanyagokkal is helyettesíthető.
Úgy két-három éve kezdtem megfertőződni a teatasak hajtogatással. Akkoriban nagyon élénk életet élt egy remek kreatív fórum is, amelynek én is lelkes tagja voltam. Így rövid időn belül, túlzás nélkül állíthatom, hogy egy egész ország gyűjtötte nekem a teatasakokat.
A teákkal kapcsolatos ízlésvilágom is ekkor lépett egy magasabb szintre. A sok üres tasak között mindig akadt egy-egy, amiben még benne volt a tea is, így újabb és újabb érdekes teákat próbálhattam ki, s új kedvencekre bukkantam. Ez volt a járulékos kedvezmény.
A lényeg viszont az, hogy teatasakból - a hajtogatáson túl is - rengeteg mindent lehet készíteni, az ötleteknek csak a fantázia szab határt.
A héten, a karácsony jegyében mégis ismét a hajtogatott formákhoz nyúltam. Az alapforma egyszerű, amivel játszottam, az inkább a színek, minták összeillesztgetése volt.
És íme, máris elkészültek a karácsonyfa mintás ajándékkísérők.
Hasonló hajtást használtam tavaly a karácsonyi csillagoknál, csak amíg ott befelé hajtottam a füleket, itt kifelé kerültek.

2012. november 6., kedd

Minden nap, képeslap 2.


 

Ezúttal főszerep jutott a konturmatricáknak. Különböző színes papírra ragasztottam őket, majd színes papírostól széles két oldalas ragasztóra. Ezután vágtam körül - délelőtt, természetes fénynél, hogy bele ne vágjak a finom körvonalakba -, majd következett az összeállítás. 
A zsinórt fehér Volga-fonalból és piros osztott szálas fonal egy szálából tekertem. Manapság ugyan már mindent lehet kapni a kreatív szaküzletekben, ha elég nagyok, de egyrészt az itteni bolt nem mindig van felkészülve az én extra kívánságaimra, másrészt minek vásárolni, ha "hazai" alapanyagokból is megoldható valami. Ilyenkor mindig Anyukám jut eszembe, aki már akkor csodákat alkotott a leghétköznapibb ház körül található dolgokból, amikor még egyetlen hobby-bolt sem volt széles e hazában.