Időközben megpróbáltam kapcsolatba lépni más
ingatlanosokkal is.
Kaptam három e-mail címet ismerősöktől, de
érdeklődő leveleimre semmi válasz nem jött.
Mivel közben már beláttam, hogy a keresést nem
úszom meg, elkezdtem búvárkodni más ingatlanközvetítő oldalakon is, majd felhívtam
a kapcsolattartó személyeket konkrét ajánlatokra hivatkozva.
Az első közölte, hogy most nem ér rá, 10 perc
múlva visszahív. Valószínűleg megállt az idő, mert még nem hívott.
A második egész augusztusra szabadságot vett
ki, de majd hív. Jelentem, augusztus sem múlt még el.
Ketten egyáltalán nem vették fel a telefont.
Az egyetlen ember, akivel saját hatáskörben sikerült
kapcsolatba lépnem, rövid úton közölte, hogy mi szokott a probléma lenni a
lakással, amire rákérdeztem (egy szemétégető van a közvetlen szomszédságban),
majd anélkül, hogy rákérdezett volna az igényeimre, letette a telefont.
Végül csak sikerült megbeszélnem egy találkát
egy Angol utcai lakáshoz, de miután 15 percet szobroztam, kiderült, hogy a
hölgy és én két eltérő napra emlékeztünk. Viszont legalább megkérdezte, hogy
mit is keresek pontosabban. Majd telefonban megnyugtatott, hogy a lakás, ami
iránt érdeklődtem, egyáltalán nem nekem való, de majd ő keres nekem megfelelőt.
Mondtam, hogy hamarosan elutazom három hétre, utána újra hívom. Lelkesen
megígérte, hogy addigra összeszed néhány lakást.
Elutaztam, hazaértem, felhívtam, megörült nekem,
ígérte, hogy keres, amint talál valamit – azóta sem hallottam felőle.
Kezdtem úgy érezni, hogy az ingatlanosok nem
is akarnak lakást eladni! Lehet, hogy ez az egész csak álcázási célokat
szolgál? Vagy mindenki egyszerre fertőzött meg a „Mit nekem a munka! Éljünk
inkább a mának!” kór?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése