2014. február 10., hétfő

A legújabb szerelem - az akvarell

Újból rákaptam a rajzolásra, festésre. Folyamatosan kerülgetjük egymást, a képzőművészet és én. Valahogy mindig vonzott, de sosem volt bátorságom komolyan foglalkozni vele.
Annál meglepőbb volt számomra, hogy most az egyik fiókom mélyéről 2001-ből származó akvarelljeim kerültek elő.

Például ezek:




Meg ez az akvarell ceruzával készült rajz:


December elején aztán az élet megajándékozott egy remek oktatóval. Mit számít az, hogy ő Alaszkában él, én meg itt Sárospatakon. Az internettel ez ma már nem lehet akadály.

Tom Nixon, remek tanító és remek ember. Az ő útmutatásai alapján haladok előre egy úton, ahol valóban nem a cél, hanem az út a lényeg. Élvezem a festést, élvezem a rajzolást, szivacsként gyűjtöm be az információkat. Hiszen tudjuk - egy újszülöttnek minden vicc is. Én ilyen újszülöttnek érzem magam ezen a téren, igyekszem szépen fejlődni, növögetni. Nem csak Tomtól tanulok, sok mindent kipróbálok, amit éppen olvasok, látok, másoktól ellesek vagy tanácsként kapok. Izgalmas élmény egy-egy kép megszületése, és a rácsodálkozás: Ezt én alkottam! Talán egy kicsit sárga, egy kicsit savanyú - de az enyém!

Nem titkolt reményem, hogy a bejegyzéseimet olvasva mások is kedvet kapnak, hogy kipróbálják magukat a képzőművészet világában. Te mikor rajzoltál utoljára?