2013. március 25., hétfő

Csupa-csupa zseb


Néhány évvel ezelőtt, Barcelonában járva, vettem egy batyutáskát.
Tavasz volt. Reggelente, amikor elindultam városnéző túráimra, még 10-12 fok volt, ennek megfelelően kabát, pullóver, kendő, kesztyű is volt rajtam. Nap közben aztán szépen kúszott felfelé a hőmérő, volt hogy  25 fokig is. Sorban lekerültek rólam a meleg rétegek, hogy végül ujjatlan pólóban sétáljak, kezemben a rengeteg ruhával. Hát ezért kellett a táska.
Remek a mérete, mindent elnyel.
Sajnos akkora nagy, hogy minden egy kupacban van az alján – fényképezőgép, pénztárca, bérlet, jegyzetfüzet, térkép…
Lassan kezdett körvonalazódni bennem, hogy milyen is a számomra ideális táska.  Körben az oldalán rengeteg zseb, hogy minden apróság egy mozdulattal kéznél legyen. Középen meg nagy hely, ahol elfér az úti elemózsia meg az esőkabát, pulóver, miegymás, amire nap közben szükség lehet.
.És most végül megszületett.
Az alap a barcelonai táska. A zsebeket önállóan, övszerűen varrtam meg – gondosan átgondolva, hogy mi mindent szeretnék bennük tartani - , és patentokkal erősítettem a táskába, így bármikor kivehető, ha mégsem lenne rá szükség.

A táska


A zseb-öv

Igy néz ki bepatentolva

A puding próbája az evés. Pénteken este indulok Shanghaiba, ahol egész nap a várost fogom járni. Ott majd kiderül, hogy a gyakorlatban is beválik-e az elképzelésem .-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése