2012. január 4., szerda

Fogadalmak helyett

Sok-sok éve már, hogy szilveszter vagy új év táján listába szedem az éves „fogadalmaimat”. Nem is fogadalmak ezek, inkább vágyak, elképzelések, álmok. Azt nem mondhatom, hogy célok, mert ahhoz sokkal konkrétabban kellene foglalkoznom velük. És mivel nem célok, hát a legtöbbje nem is valósult meg, hiába vetettem be a "Sült galamb" módszert :- )
Idén úgy döntöttem, változtatok a módszeren. Nem teszek fogadalmakat, csak elhatározásokat, abból is keveset. Aztán, ha a dolog működik, apránként jöhet hozzá több is.
Az idei év egyik nagy elhatározása, hogy módszeresen végigmegyek az egész lakáson, és szigorú szemmel átnézem, mi az, ami felesleges az életemben. Konyhafelszerelések, soha nem használt bizsuk, pendrive-okon felhalmozódott, letöltött fájlok, egyszer (sem) olvasott könyvek, ősrégi videofelvételek, magnószalagok...
A kihívás kettős: először is meg kell látnom és el kell engednem ezeket a dolgokat, másodszor pedig meg kell találnom azt a helyet, személyt, helyzetet, ahol esetleg pont ezekre van szükség, és szívesen fogadják.
Így aztán az öröm is kettős lesz – azé is, aki kapja, és az enyém is, hogy jobb helyre kerülnek a tárgyak, amelyek nálam csak porosodtak, és távozásukkal friss energiákat vonzanak be az életembe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése